Tarnai László Emlékest

 

Tarnai László Emlékest 2016. április 19-én,

kedden 18 órakor

a Bálint Sándor Művelődési Házban

28 TarnaiMeghFF Email

Kötetbemutató: Ezen a padon

tarnai ezenapadon cimoldali borito2015. október 22., csütörtök, 18 óra, Millenniumi Kávéház Klubja

Tarnai László Ezen a padon című posztumusz verseskötetének bemutatója

Bemutatja: Veszelka Attila, Diószegi Szabó Pál és Bene Zoltán

Közreműködik: Antal Anikó és Fabulya Andrea

Sajátos hang, sajátos világnézet – azt mondanám: nagyrealizmus, ha ez ilyen egyszerűen elintézhető volna, ha nem volnának érezhetők minden mondatban, minden sorban a modern világlátás jelzései, ha nem volnának olyannyira modernek a képei. Modern realizmus? Igen, így már jó. Úgy egyéni, hogy közösségi: ahogyan a bölcs ember forgatja elméjében közössége sorsát.
Szegényebb lett Szeged, és még inkább magukra maradtak a világ perifériájára kiszorított kisemberek. Mély érzésű testvérük távozott, sok-sok hiányt hagyva maga után. Én innen, távolból, jó barátot és nagyszerű költőt veszítettem el.


Szepes Erika


A Tarnai László Alapítvány, a Szegedi Írók Társasága, a Szegedi Akadémiai Bizottság Művészeti Szakbizottságának Szépírói Munkacsoportja és a Magyar Írószövetség Csongrád megyei Írócsoportja közös rendezvénye.

Ezen a padon

Alapítványunk támogatást nyert Szeged Megyei Jogú Város Könyvtámogatási keretéből Tarnai László saját kezével összeállított utolsó verseskönyvének, az Ezen a padon című kötetnek kiadására. A versek nyomdai előkészítése már folyik, a könyvet – a Hungarovox Kiadóval közösen – őszre tervezzük megjelentetni.